Kristálybuborékok

Ilyen kis egyszerűek



Nem nagyon lehet fényképezni ezeket a kristály ab gyöngyöket, vagy semmi nem látszik a bevonatból vagy teljesen narancsosnak tűnik...



3 megjegyzés:

  1. Annyira azért nem egyszerű, bár szerintem mintáról én is meg tudnám fűzni :) Persze én mindent mintáról fűzök, és főzni is úgy szoktam,hogy még a palacsintát is szakácskönyvből nézem, a biztonság kedvéért :D

    VálaszTörlés
  2. Egyszerű az, először én is mintából készítettem de az első után nem lehet elfelejteni :)
    Eltelik szerintem még 1-2 év mire teljesen saját ötletből tudok ékszereket készíteni, addig úgyis van még ezernyi tökjó minta amit mások jól kitaláltak, annyi mindent ki akarok próbálni. De még az is gondot okoz néha hogy elsőre jó legyen valami mintából, közel tartom magamhoz az ollót ilyen esetekre :)))
    Nem tudom másoknak mennyi időbe telt amíg olyan szépeket tudtak készíteni amiket a blogokon látok, én csak tavaly karácsony körül kezdtem el nézegetni gyöngyösblogokat és teljesen kész voltam attól amit láttam, nem is gondoltam addig hogy ilyen szép dolgokat lehet gyöngyből gyártani. Néhány technikáról még most is úgy gondolom azért hogy nekem soha nem fog menni, pl. a horgolás, de egy csomó alap technika is van ami nagyon-nagyon bonyolult nekem még ezen a szinten (és persze elég költséges is, egyelőre nincs annyi alapanyagom hogy mindent ki tudjak próbálni). Remélem azért később visszanézve látszik majd valami fejlődés :)

    A palacsintát pont én is receptből csinálom meg néhány más dolgot is, ha nem abból csináltam nem volt jó, de egyébként a freestyle főzés híve vagyok. Akkor van baj ha 3 szakácskönyvben 7 receptet találok ugyanarra a kajára... :)))

    VálaszTörlés
  3. Én is így vagyok a drótokkal :) De nem aggódom, mert csak fél éve foglalkozom velük, és én már látom a fejlődést, és bizakodó vagyok :)
    A legtöbb gyöngymintát pedig egyszerűen nem értem, vagy elakadok egy pont után. De azzal nagyon nem is foglalkozok, ha valami nagyon tetszik, szólok a páromnak, szinte bármit képes megfűzni :) Legutóbb a praktika egyik számából csinált egy virág kitűzőt.. Vacak volt a leírás, de különösebben nem zavarta, pár nap agyalás után elkezdte a munkát, egy rakat szirmot fűzött egyenként.. .) Úgy féltem, hogy még csak egyszer volt rajtam :)
    Saját receptjeim nekem is vannak, meg aminél sejtem,hogy nem tragédia ha nem pontosan az és annyi van benne, ami a könyv szerint kell,akkor nem érdekel :)De a palacsintánál vigyázni kell, mert egyszer megpróbáltam fejből..a végeredmény olyan lett,mint egy édes galuska, nutellával nagyon finom, jobb is mint a palacsinta, többször is csináltam azóta :D Gyakran az ékszereimnél is "elrontok" valamit, és úgy születik valami teljesen új, ami sokkal jobb, mint amit eredetileg szerettem volna :)
    (jaj de hosszút írtam, bocs, csak elkapott a hév :) )

    VálaszTörlés

Köszönöm hogy hozzászólsz!
Thank you for leaving a comment! :)

Related Posts